Még messze a báli szezon, de nem árt időben felkészülni!
Íme a bizonyíték, hogy más tollával is lehet úgy ékeskedni, hogy abból jó süljön ki!
Még messze a báli szezon, de nem árt időben felkészülni!
Íme a bizonyíték, hogy más tollával is lehet úgy ékeskedni, hogy abból jó süljön ki!
A fenti szóvicc nem véletlen, ugyanis a Zara oldalán bukkantam ezekre az ágyakra.
Úgy hiszem, sok kommentárt nem kell fűznöm hozzá, egyszerűen szépek, mindegyik a maga stílusában.
Nagyon örülnék, ha hamarosan itthon is bóklászhatnék hasonló lakáskiegészítők között!
Igen, nagy “sz”-szel. Ugyanis, ha az ember szépen alakítja ki, nem kell, hogy egy mellék(!)helyiség legyen.
Ugyanolyan szoba értékű lehet, mint a háló vagy a nappali.
Sajnos a mi fürdőnk adottságai nagyon korlátozottak, így csak álmodozhatom róla, hogy egyszer, majd ha saját házunk lesz, ahol mi alakítunk ki mindent, akkor majd megvalósíthatom vágyaimat. Igyekeztem a mostaniba is színeket, ötleteket csempészni, saját kézzel festettem motívumokat a falra (a csempe föle), de azért nem az IGAZI.
Első számú vágyam, hogy a leendő kádam mellett ablak legyen. Persze, a takarítás miatt nem lesz egyszerű, de megéri az élményt, amikor az ember fürdés közben a saját kertjét nézve pihenhet.
A minimál, a mostani lakásunkban is megadja az alaphangulatot, amit persze sok személyes tárggyal, virággal fel lehet ám dobni. A fát imádom, a wenge-középbarna párosítás pedig mindig nyerő nálam.
Az ázsiai hangulat, a sötét és tüzes színek kombinációja szinte lételemem, a gyertyákat pedig mi is előszeretettel alkalmazzuk.
Ez a fürdő Mérleg jegyűeknek (pl. Csabi) tetszhet nagyon, az Otthon Magazin szerint.
Kos létemre azonban, engem is megragadott. Tetszik a sok fény, a minimál, a meleg színek, bár kicsit üresnek érzem.
Budoár. Azt hiszem, ez jellemzi legjobban ennek a fürdőnek a hangulatát.
Az arany, barna és minimál egysége, a praktikus kialakítás, a falfülke, a szögletességet megbontó kagyló alakú mosdó számomra egy nagyon szép egészet alkot.