Kéne! Így, egyszerűen csak…
Nem vagyok fodor párti, és az alakom sem erre termet, mégis nagyon szívesen felvenném ezt a Sherri Hill LBD-t.
Azonban, ha jobban belegondolok, inkább Borónak ajánlom!
Timiről napokig tudnék mesélni, és írhatnék annyit, hogy egy évre előre betelne a blogom!
Dióhéjban legyen elég annyi, hogy menekültem a kamera azon oldalától, amit végül sikerült egészen megszerettetni velem…Ha Ő fotóz, még azt is elhiszem, hogy készülhet rólam jó fotó! ![]()
Nagyon sokat dobott a nem létező önbizalmamon, és az életem nagyon fontos pillanataiban volt mellettem.
Az esküvőnkkel kezdődött és azóta nem múlik a szerelem
.
Fotózott nekünk TTD-t (trash the dress) Zebegényben, glamourt, pocakos képeket, pár ’20-as évek stílusában készült remeket, K-ék esküvőjén, Bazsa névadóját és őszintén remélem, még nagyon sok mindent megörökít majd az évek során.
Neki szánom ezt a bejegyzést és az Ő türkíz mániájának, sok szeretettel!
Ezeket a türkíz csodákat a HNA és az ÁgyAsztalTv oldalán találtam.
Először K-nak szántam ezt a posztot, de aztán találtam még egy képet és úgy döntöttem, ebből Boró és én sem maradhatunk ki.
A lila nem csak a divat terén hódít évek óta, hanem a design, lakberendezés felkapott színévé is vált.
Íme, 3 összeállítás a Trendlakás oldaláról, melyekből szemezgethetnek a lila-mániások.
(Ha valaki nem biztos abban, hogy melyik kép kihez illik, elrejtettem egy kis segítséget a kép elnevezésekben.
)