Még az ősi időkben fertőzött meg Eszti.
Nem is tudom, köszönjem-e neki, vagy haragudjak rá!
Mindenesetre, mióta tudom, hogy létezik ez a csoda, azóta vágyom rá, hogy időről-időre a magaménak tudhassak valami tőlük.
Először, 2008 tavaszán mondhattam el magamról, hogy birtokolok valamit ebből a kényeztető áradatból.
(Addig csak nyálcsorgattam Esztinél és Istinél
)
Akkoriban Visónál voltunk, Londonban, és ki nem hagyhattam, hogy az utolsó napon meg ne lepjem magam valamivel. Így tettem szert az első epres testápolómra és a brazil diós ajakápolómra, melyeket azóta is lelkesen, de beosztással használok. 
Majd elkapott az őrület, megfűztem Visót, hogy tavaly karácsonyi hazalátogatásakor hozzon nekem ezt-azt. Megkaptam karácsonyi ajándéknak, nem is hittem el, azóta sem tudom, hogy fogom egyszer meghálálni, hogy ilyen kedves.
Aztán nem tudtam megállni, hogy idén Body Shop nélkül érjenek az ünnepek. Kinéztem pár dolgot, és Visónak hála, megint hazavándorolnak ezek az isteni készítmények, a fánk alá!
Bár, meglepő módon jobban preferálja a cég az USÁ-t (ott több és jobb akciók vannak, rengeteg olyan kiegészítővel, melyeket Európában nem lehet elérni), azért Londonban, is jó dolgokat kapni.
Így például, ez az áfonyás ajándékcsomag, csak a tengerentúl érhető el, ilyen formában, de megvan az európai változata is, csak abban épp nincs benne a nekem annyira tetsző “drótdoboz”.
