Body Shop mánia

Még az ősi időkben fertőzött meg Eszti.
Nem is tudom, köszönjem-e neki, vagy haragudjak rá! 🙂

Mindenesetre, mióta tudom, hogy létezik ez a csoda, azóta vágyom rá, hogy időről-időre a magaménak tudhassak valami tőlük.

Először, 2008 tavaszán mondhattam el magamról, hogy birtokolok valamit ebből a kényeztető áradatból.
(Addig csak nyálcsorgattam Esztinél és Istinél :()
Akkoriban Visónál voltunk, Londonban, és ki nem hagyhattam, hogy az utolsó napon meg ne lepjem magam valamivel. Így tettem szert az első epres testápolómra és a brazil diós ajakápolómra, melyeket azóta is lelkesen, de beosztással használok. 🙂
Majd elkapott az őrület, megfűztem Visót, hogy tavaly karácsonyi hazalátogatásakor hozzon nekem ezt-azt. Megkaptam karácsonyi ajándéknak, nem is hittem el, azóta sem tudom, hogy fogom egyszer meghálálni, hogy ilyen kedves.

Aztán nem tudtam megállni, hogy idén Body Shop nélkül érjenek az ünnepek. Kinéztem pár dolgot, és Visónak hála, megint hazavándorolnak ezek az isteni készítmények, a fánk alá! 🙂

Bár, meglepő módon jobban preferálja a cég az USÁ-t (ott több és jobb akciók vannak, rengeteg olyan kiegészítővel, melyeket Európában nem lehet elérni), azért Londonban, is jó dolgokat kapni. 🙂

Így például, ez az áfonyás ajándékcsomag, csak a tengerentúl érhető el, ilyen formában, de megvan az európai változata is, csak abban épp nincs benne a nekem annyira tetsző “drótdoboz”.

Body Shop Áfonyás ajándékcsomag

Karácsonyi függődísz

Minden héten közzéteszek, legalább egy, a karácsony hangulatát idéző, vagy akár karácsonyi ajándéknak is beillő lakberendezési- vagy dísz tárgyat, használati eszközt.

Az ügyes kezűek, ezt a díszt akár saját kezűleg is elkészíthetik. Nem kell hozzá más, mint piros filc (varrástudás), kis csengők, fagolyók és fonal, amire felfűzhetjük/varrhatjuk a dísz alkotóelemeit.

Aki nem akar a csengetjük hangjára kelni (hiszen, egy karácsonyi lázban égő kis lurkó, hajnalok hajnalán is képes csengettyű játékot rögtönözni), vagy nem szeretné, ha a szellőztetés szélcsengő-tulajdonossá tenné, vegye ki a csengők nyelveit!

Csengők nélkül pedig, ajánlanám olyan helyek karácsonyi hangulatúvá tételére is, mint mondjuk egy boltív, melyet eddig fagolyókból készült térelválasztó függöny díszített. A fagolyókat elkötve, felülről ilyen függőket lógatva, garantáltan ünnepi hangulatunk lesz, már csak a lakásban való járkálástól is! 🙂

Karácsonyi függő dísz

Jégbe zárva :)

Az alábbi gyertyatartót a CB2, amerikai designcégnél lehet beszerezni.

Karácsony közeledtével is aktuális lehet, bár nekem annyira tetszik, hogy biztos egész évben szívesen gyönyörködnék benne, ha mondjuk, Tihamér meglepne vele, az USÁ-ból hazajövet. 🙂

Meseszép lehet, egy adventi hangulatú lakás díszeként, kis jégtömbökbe zárt, pislákoló gyertyákat nézegetve ücsörögni a meleg kuckóban. 🙂

Jégbe zárva

Karácsony az ágyban :)

Kezdődnek az ünnepek. Túl advent első vasárnapján, aktuális lehet a karácsonyi ajándékok listájának összeállítása, esetleg a beszerzés megkezdése is.
Én szokás szerint, a kézzel készített, kreatív ajándékokban élem majd ki magam, de az ide karácsony vezérmotívumát még nem árulom el. 🙂

Azonban addig is, egy kis hangulatkeltőnek, netán ajándékötletnek álljon itt a következő ágynemű.

(Sajnos, az eredeti helyről már nem szerezhető be, mivel a Quelle megszűnik Magyarországon, de hasonlót azért biztos találni még a nagy ünnepi forgatagban.)

Karácsonyi ágynemű

9 oldal a(z) 12 oldalból« Első...3456789101112

© 2003-2019 Bogi
Bejegyzések RSS | Kommentek RSS

Word Press