Rikító orchidea csoda

Az esküvőkön egyre népszerűbb a kedvenc virágom, az orchidea.
Egészen fura történet a mienk: édesanyám esküvői csokra 1979-ben fehér orchideából készült (ez akkoriban elég szokatlannak számított, mint anyám jó néhány más lépése is), tanítványai is gyakran lepték meg kis fiolába állított orchideával, azonban otthon sosem volt, hiszen nehezen kezelhető és drága növény – gondoltam én.

Aztán egyszer elmentem egy orchidea kiállításra, már magam sem tudom miért, és ott menthetetlenül megfertőződtem. Addig csak csodálattal néztem ezt a nemes növényt és messziről rajongtam érte. De ott minden eldőlt, belevágtam, miután rájöttem, hogy nem ördöngösség, és egy-egy kiállításon a bolti ár töredékéért is lehet kapni szép példányokat.

Azóta otthon, lassan eléri a 10–et a lepkeorchideáim száma, emellett van három hidegházi csodám is. Nagy szeretetben nevelkednek – ez szerencsére látszik is rajtuk, hálásan nyílnak, és némelyikük már az eredeti mérete 3-4-szeresét elérte az elmúlt másfél, nálam töltött évében.

Hát ennyit “dióhéjban” az orchideákról. :)

Íme, egy nem mindennapi menyasszonyi csokor, orchideából kötve. Vagány aráknak ajánlom.
Vigyázat, garantáltan figyelemfelkeltő!

Vagány orchidea csokor

Lakásavatóra

Az alábbi két szettet, a Zara oldalán találtam régebben. Lakásavatóra, karácsonyra (jobb ötlet híján) ajánlanám, megvan benne, minden, ami egy új fürdőszobába vagy egy kényeztetésre vágyó háziasszonynak kellhet.

Zara_ajándék

Könyves fülke

Könyvespolcnak túlzás, valamint nem is polc :) , de nekem nagyon tetszik
Továbbgondolva, milyen eredeti hozzáállás, “bekeretezni”, műalkotásként tekinteni a könyvekre!

Könyves Fülke

Poharak, nem unalmasan

Két különböző stílust képviselnek, mégis egy designer csapat alkotta őket.

Az Anthropologie oldalán sok szép dolgot találni, többek között ruhákat, cipőket, ékszereket,kiegészítőket és lakberendezési tárgyakat.

Ezt a pohár készletet Borónak ajánlanám, remélem tetszik neki a vidám sárga.

Üde sárga

A mályva színű boros, martinis és pezsgős poharakat pedig egy nagypolgári lakásba szánnám.

Polgári_pohár

Pink Paris

Nem vagyok egy nagy rózsaszín-mályva rajongó, de ennek a párizsi otthonnak a hangulata tetszik.

Párizsi otthon

33 oldal a(z) 35 oldalból« Első...1020...26272829303132333435

© 2003-2012 Bogi
Bejegyzések RSS | Kommentek RSS

Word Press