A “Zágyak” :)

A fenti szóvicc nem véletlen, ugyanis a Zara oldalán bukkantam ezekre az ágyakra.

Úgy hiszem, sok kommentárt nem kell fűznöm hozzá, egyszerűen szépek, mindegyik a maga stílusában.

Nagyon örülnék, ha hamarosan itthon is bóklászhatnék hasonló lakáskiegészítők között!

Zara_agyak

FürdőSzoba

Igen, nagy “sz”-szel. Ugyanis, ha az ember szépen alakítja ki, nem kell, hogy egy mellék(!)helyiség legyen.

Ugyanolyan szoba értékű lehet, mint a háló vagy a nappali.

Sajnos a mi fürdőnk adottságai nagyon korlátozottak, így csak álmodozhatom róla, hogy egyszer, majd ha saját házunk lesz, ahol mi alakítunk ki mindent, akkor majd megvalósíthatom vágyaimat. Igyekeztem a mostaniba is színeket, ötleteket csempészni, saját kézzel festettem motívumokat a falra (a csempe föle), de azért nem az IGAZI.

Első számú vágyam, hogy a leendő kádam mellett ablak legyen. Persze, a takarítás miatt nem lesz egyszerű, de megéri az élményt, amikor az ember fürdés közben a saját kertjét nézve pihenhet.

Fürdő_Otthon_Magazin

A minimál, a mostani lakásunkban is megadja az alaphangulatot, amit persze sok személyes tárggyal, virággal fel lehet ám dobni. A fát imádom, a wenge-középbarna párosítás pedig mindig nyerő nálam.

Fürdő_Otthon_magazin_2

Az ázsiai hangulat, a sötét és tüzes színek kombinációja szinte lételemem, a gyertyákat pedig mi is előszeretettel alkalmazzuk.

Fürdő_Otthon_magazin_3

Ez a fürdő Mérleg jegyűeknek (pl. Csabi) tetszhet nagyon, az Otthon Magazin szerint.
Kos létemre azonban, engem is megragadott. Tetszik a sok fény, a minimál, a meleg színek, bár kicsit üresnek érzem.

Fürdő_Lakáskultúra_Mérlegeknek

Budoár. Azt hiszem, ez jellemzi legjobban ennek a fürdőnek a hangulatát.
Az arany, barna és minimál egysége, a praktikus kialakítás, a falfülke, a szögletességet megbontó kagyló alakú mosdó számomra egy nagyon szép egészet alkot.

Fürdő_Otthon_magazin_4

Álomszuszékoknak

Szinte mindenkinek gondot okoz a reggeli felkelés. Azonban, ha ilyen szép dolgok várják a fürdőszobában, lehet, hogy az ember jobb kedvvel és könnyebben kel fel.

Persze, le sem tagadhatnám, hogy imádom a barnát (és a fát vagy a fa utánzatot). 🙂

Fürdő_1Fürdő_2

27 oldal a(z) 27 oldalból« Első...10...18192021222324252627

© 2003-2021 Bogi
Bejegyzések RSS | Kommentek RSS

Word Press